A homeopátiában a megfigyelés az első szempont: megfigyelem, hogy mit látok rajta. Tehát nem interpretálom és értelmezem, hanem megpróbálom megfigyelni, mi az, amit látok rajta, hogy néz az ki, és mihez hasonló. A homeopátia szerekkel dolgozik, olyan szerekkel, amiket ha egészséges embereknek beadunk, akkor különböző állapotokba kerülnek. A dühről, a haragról, az agresszióról nagyon sokat gondolkodtak a világirodalomban, a világtörténelemben és a filozófiában, de én most nem ezzel foglalkozom, hanem hogy mit tesz hozzá mindehhez a homeopátiás gondolkodásmód.

A homeopátia nem más, mint a hasonlóság felfedezése, a hasonlóság erejével való gyógyítás, a ’hasonló szenvedés’. Vagyis ha különböző szereket adunk be egészséges emberek csoportjának, láthatjuk, hogy milyen állapotba kerülnek. Milyen szert kell beadni tehát, milyen növényt, ásványt vagy állati szert kell beadni ahhoz, hogy hasonlót lássunk? Hogy a foga kiálljon, előrejöjjön a kéz, görcsbe lendüljön, és hogy legyen egy hang, egy ordítás? Mert hogyha tudjuk, hogy mi hoz ebbe az állapotba, akkor esetleg megértünk valamit abból, hogy ez mihez hasonló, és mi köze van ahhoz.

Van egy tünetjegyzéke a homeopatáknak, amelyben ott van bevizsgálva több ezer szer, és onnan megtudhatom, mik azok a szerek, amik a legdühösebb állapotba hoznak. Aurum: az arany. Végtelen dühöt keltenek az aranyból készült homeopátiás szerek. Ha valaki az aranygyűrűjét lenyeli, az persze nem biztos, hogy ilyen állapotba kerül, de legalább értékesebb lesz...

A másik ilyen szer a Sulphur, azaz a kén. A kénből készült homeopátiás szer vértolulást okoz: vörös lesz a fej, felmegy oda a vér, az embernek mindene elkezd viszketni, rendkívüli indulat lesz, ki kell törni, ki kell vezetni, muszáj lenne ordítani, ki kéne vezetni valahol ezt a nagy feszültséget, és ordítani kéne, és valakit esetleg agyoncsapni. Aztán, hogyha ez megtörtént, akkor lenyugszik ez a hirtelen föltámadó düh: ez a kén. Milyen érdekes, hogy egy kénes termálvízben ücsörögve néztem, ahogy egymást ölik meg a meleg, büdös lazaságban.

Ha pedig a növényeket nézzük, akkor ilyen hatást képes kelteni a homeopátiásan dinamizált Chamomilla, vagyis a kamilla. Ez az ártatlan kis virágocska a legdühösebb állapotba tudja hozni az embert. Amikor a köztudottan gyulladáscsökkentő hatású kamillával gőzöl valaki, akkor persze nincs eléggé fölhígítva, nagyon természeti formában veszi magához, de hát milyen a kamillás gőzölés? Teljesen vörös lesz attól is a fej, vértolulás lesz az agyban. De ha a kamillát homeopátiásan készítjük, és még tovább hígítjuk, és még tovább rázzuk, akkor eszement dühöt kelt. Az a gyerek, aki „kamillaállapot”-ban van, ahogy a homeopaták mondják, képes teljesen indokolatlanul, minden előzmény nélkül rátámadni a másikra, és akár belédöfni az ollót, vagy amit ott talál. Aztán persze megnyugszik, de ez egy abszolút irracionális indulat, ami egyszer csak kitör, és aztán elmúlik.

Még milyen elemek, szerek keltenek dühöt?

Hát a nitrátok, nitrikumok. Ezek alapanyagai a robbanószereknek, robbanómotoroknak. Ha összeszorítják őket, elég egy kis szikra, és szétvetik a túl szűkös kereteiket. A kén is, a nitrát is, a foszfor is hasonló természetű ebben: szétterjedő minőségűek, határtalanul, megzabolázhatatlanul szétáradni akarnak.

Arany, kén, kamilla: sárgák, a kamillának legalábbis sárga a közepe. Analógiásan gondolkodik a homeopátia, hasonlóságot keres. A másik hasonlóság, hogy vörösességet csinálnak az arcon, a fejen. Olyan, mint hogyha a sárgából átmenne a vörösbe a düh. Ha színskála-tartományát nézzük, vagyis ha az érzelmeket megfeleltetjük színeknek, és azt mondjuk, hogy minden érzelem megfelel egy tartománynak a színskálán, akkor a sárga-narancs-vörös póluson lesznek a dühvel kapcsolatos érzések.

Ha azt mondjuk, hogy mi egyfajta szűrők vagyunk, és bizonyos színeket jobban veszünk, jobban szeretünk, jobban vonzódunk hozzájuk, hát akkor a düh olyan, mint a Nap: egy meleg, egy hő, ami átjár, beragyog. Egy mindent átható meleg burok, mint a meleg víz, a termál, amiben ülünk, és ez a meleg, ez a hő, ez a mindent átjáró, jó, langyos érzés, ez fokozódik, fokozódik, és átmegy a narancson keresztül a tűzvörösbe. Azt is mondhatnánk, hogy a sárga, vagyis az epe, átmegy a vérbe; az epefolyamatok dominanciájából átmegyünk a vérkeringés szférájába. Valami az epével kezdődik, valami mar, valamit nem tudunk földolgozni, valamit nem tudunk megemészteni, és ez aztán átmegy a vérfolyamatokba. Az antropozófia szerint minden, ami a vérrel kapcsolatos, az az én megnyilvánulásához tartozik, hogy mennyire tudja az én megnyilvánítani magát a világban.

Bóna László: Járom az utam – Az érzések, mint energiaminták részlet