Családrendszer

A homeopátiára nem csak úgy tekintek, mint az akut vagy krónikus betegségek alternatív gyógymódjára. A homeopátia növényi, ásványi, állati esszenciákat használ, amelyek az egyénnél magasabb szintű rendszerek harmonizálására, korrekciójára is képesek. A homeopátiás szerek túl azon, hogy konkrét testi és lelki betegségeket gyógyítanak, információkat adnak annak a kapcsolatrendszernek, amelyhez a tüneteket hordozó személy tartozik, és amely rendszernek a zavarait megjeleníti. Ehhez hasonlóan képes egy rendszer zavaraira információt hordozni a családállítás, a kineziológia, mindenféle rendszerszemléletű terápia, és egyéb energetikai szinten is ható gyógymódok. Ilyen értelemben egy struktúra kapcsolati zavaraira képesek hatni a különféle masszázs- és mozgásterápiák, de akár a biológiai fogászat is. Minden olyan technika hatékony, amely képes figyelembe venni az egyénnek az adott rendszerhez kötődő helyét, a rendszer működéséből adódó zavarait, és képes érvényes információt nyújtani az egyénen keresztül a rendszer egészére.

Ha betegség szükséges egy rendszer fenntartásához, mert e nélkül az nem képes egyensúlyban lenni, akkor épp a homeopátia az, amelyik ki tudja váltani az egyensúlyhoz szükséges betegséget. A homeopátiás szer egy olyan esszencia, ami azáltal hat, hogy a beteget a saját betegségéhez hasonló állapottal találkoztatja, egy mesterséges betegséggel itatja át, és ezzel mintegy helyettesíti és felülírja az eredeti betegséget. A továbbiakban a rendszer egyensúlyához nem kell a betegséget hordozó, s ezzel áldozatot vállaló embernek a betegségét fenntartani, megteszi ezt a mesterséges betegség, ami egy ideig hat, és addig a rendszer helyre tud állni, képes változni. Amikor a mesterséges vagy más néven műbetegség elmúlik – hiszen nem volt valódi, a szer hozta létre átmenetileg –, akkor a rendszer megmarad egy működőképesebb, egységesebb állapotban.

Nem lehet életben maradni kapcsolódás nélkül, de számtalan módja lehet a kapcsolódásnak. Az a mód, ahogy valaki kapcsolódik a környezetéhez nagyban függ attól a pozíciótól, ami a számára egy kapcsolatrendszerben szabadon áll, és amit elfoglal ahhoz, hogy leszülethessen, megtestesülhessen. Ezzel a mondatommal visszatérnék ennek az előadásnak a legelejéhez, vagyis ahhoz a gondolatomhoz, hogy az élethez egy elfoglalt szabad hely kell. Az ember először nem létének értelmével van elfoglalva, hanem egy számára elfoglalható helyet keres. És ez a hely lesz azután létének értelme is. Előbb-utóbb ez nem válik ketté. A hely kijelöli a rendszerhez való kapcsolódás formáit és lehetőségeit. Van olyan, hogy betegség formájában lehet csak egy rendszerhez kapcsolódni, és az adott struktúrába illeszkedő személy csak így töltheti be azt a helyet, amivel a rendszer egészének fenntartásához hozzájárul. Ha a családi rend fenntartásához egy fekete bárány kell, akkor arra a helyre is születik valaki, ha figyelemzavarral, hiperaktivitással vagy autizmussal lehet egy már meglévőhöz kapcsolódni, vagyis ez kell a rendszer egészéhez, akkor ezeket a helyeket is elfoglalja majd valaki. Az, hogy erre ki, milyen módon tekint, mit gondol róla, és karmikus következményként vagy természeti törvényként szemléli a kialakuló rendszert, az mindenkinek a saját döntése.

Mindesetre világosan láthatjuk, hogy a betegségnek tekinthető öröklött, veleszületett vagy trauma, sérülés következtében kialakult állapotok egyaránt betölthetnek támogató és fenntartó szerepet a rendszer egészét tekintve. Gyakran látom, hogy egy házasság fenntartásában az autisztikus viselkedésű gyerek sokat segít azzal, hogy örök csecsemő marad. Ha a házaspár között az intimitás kihűlőben van, és az anya mindig egy következő csecsemő gondozásában találja meg a testközelséget, könnyen lehet, hogy az örök csecsemőkorban maradó gyerek foglalja majd el ezt a kívánatos, sok előnnyel járó helyet. A betegségével adja meg a rendszer stabilitását. Nem kevesebbet kap érte cserébe, mint egy elfogadott helyet a világban. De olyan is van, hogy a gyerek épp az úgynevezett magatartászavarával, fékezhetetlenségével járul hozzá szülei szétválasztásához, egy új kapcsolati rendszer megalakulásához, amelyben fontos helyet talál magának, és ezzel megvédi az anyát a férfiaktól. Ha egy családban a felnőttek elszenvedik a nagyszülők dominanciáját, magukba fojtott haraggal viselik azt, hogy az anyós vagy após állandóan beavatkozik a család életébe, és nem tudják megvédeni a családjuk autonómiáját, akkor lehet, hogy az egyensúly fenntartásához az egyik gyerek azt adja hozzá, hogy szüntelenül kifejezi a dühét, és mindenkivel szembeszegül. Látszólag ezzel halálra idegesíti a szelíd, a haragot magába fojtó szülőket, valójában azonban fontos helyet talált a családrendszer egészének fenntartásához. Nélküle már az egész rendszer szétesett volna.